A 80-as években többen is felismerték az anomáliát abban, hogy a projektek mérési rendszere elavult, és nincs összhang a többi területen történt fejlődéssel. Ebben az időszakban sok felmérés, piacelemzés készült, melyek feltárták, hogy nem feltétlenül elegendő a hagyományos „acél háromszög” a siker megítéléséhez. Shultz és Slevin munkássága alapján többen vizsgálták a témakört.

A siker mérési rendszerének átalakítására több kísérlet és irányzat született, ezek közül néhányat megemlítve a teljesség igénye nélkül:

DeLone és McLean, 1981 és 1987 közt dolgozták ki a róluk elnevezett modellt, amely a siker mérésének módszertani alapjait tartalmazta információtechnológiai projektekben (1970-1980 közt végzett felmérésekre támaszkodva) meghatározva hat dimenziót (rendszer minősége; információ minősége; információ használhatósága; felhasználó megelégedettsége; személyes előnyök; szervezeti előnyök)

Cleland és King (1983) vizsgálták és megállapították a projektvégrehajtáshoz lényeges szakértelem (szakértői csapat) felépítéséhez szükséges oktatások hatását a projektsikerre

Locke (1984), valamint Pinto és Slevin (1987) a projektsiker érdekében javasolták a projektmenedzser személyének körültekintő kiválasztását,

De Wit – 1988 – a projektsiker és a projektvezetés siker közti különbség tételre irányította rá a szakma figyelmét, azaz az acél háromszög mellett a projektfolyamat menedzselésének minőségére.

Pinto és Mantel 1990-ben a projektsikert három dimenzióra bontva értelmezte: a projektvégrehajtási folyamat hatékonysága (időben, költségeken belül, a kitűzött szakmai-technikai célok elérése és a projekt- és a befogadó-szervezet közti jó munkakapcsolat fenntartása); a projekteredmény minősége (a projekt-tagok felfogásában a létrehozott termékek értéke és hasznossága); a felhasználók megelégedettsége (vagy egy független külső teljesítmény megítélő minősítése a projekt teljesítményéről).

Pinto és Slevin (1998) bemutatta a széles körben elterjedt „10 szempontos módszert”, melynek kidolgozását 1992-ben kezdték és mely a sikerkritériumok közt, tartalmazza a projektküldetés, ügyfél elfogadás, menedzsmenttámogatás, tervezés, ügyfél bevonása, személyzet, technikai feladatok, projekt ellenőrzés, projekt kommunikáció területekre vonatkozó követelményeket.

Ebben az időszakban is fontos szempontként kezelték a kutatók az érdekeltek kérdését. Nevezetesen annak vizsgálatára fordítottak sok energiát, hogy milyen érdekcsoportok, milyen attitűdök, milyen szerepkörben, mennyire tudják befolyásolni a projekteket és a projektek sikerét. Elméleti modellek készültek az érdekeltek jellemzőinek osztályozására stratégiájuk alapján:

  • ellenséges, támogató, „ügy bajnoka” (Cleland, 1986; Mallak, Patzak és Kursted, 1991; Tuman, 1993), vagy
  • belső, illetve külső szereplőként milyen hatással bírnak (Cleland, 1986), vagy
  • érdekeltségük a projekt szponzorálásában, vagy menedzselésében hogyan befolyásolja attitűdjüket (Freeman és Beale, 1992), illetve
  • mindez változik-e az időtávlat-perspektíva változása esetén (hosszú távú célok, vagy rövidtávú nyereségek realizálásában érdekeltek) (Pinto és Pinto 1991), esetleg
  • befolyásolja-e a hozzáállást az, hogy a gazda szervezetben milyen menedzsment szerepet töltenek be (Tukel and Rom, 2001).

- folyt. köv. -

u.i.: pár szerző munkásságát közelebbről is megnézzük a későbbiekben, de közben ha időm engedi aktuális témákat is előveszek (saját hazai felmérés 2008-ból , ill. egyéb friss felmérések a világból)

Leave a Reply