A mai téma sokkal szélesebb kört érintő aktualitás. Az Arras People angol cég immár 4. éve vizsgálja a brit projektmenedzsment szakma különböző sokakat foglalkoztató kérdéseit. Ebben a cikkben a 2009 elején kiadott jelentésből dolgozok fel pár érdekes eredményt, a következőben pedig a 2010-ben megjelentből.

A 2009-es Project Management Benchmark elnevezésű felmérés legfontosabb célja volt annak kiderítése, hogy hogyan hat a projekt menedzsment közösségre a válság, hogyan változtatja meg a szereplők elvárásait, várakozásait. Három rendszeres témát is kiemeltem, az egyik a projekt irodák előnyei, a másik a ledolgozott munkaórák száma, a harmadik a projektmenedzsment szakmában dolgozók fizetése.

A válság leginkább a szerződéses partnereket érintette, a munkavállalók helyzetükből adódóan kevésbé érintettek,  de a válság ezen a területen is érezteti hatását:
• 47%-a a szerződéses szakértőknek látja úgy, hogy a projektek számossága csökkent 2008-ban
• a teljes munkaidőben foglalkoztatott PM munkavállalók aránya 7.5%-al csökkent (58%-ról 50.5%-ra)
• Rövidültek a projektszerződések időtartamai
• 38%-a a válaszadóknak romló körülményeket lát, 27%-a változatlan feltételeket remél, és csak 6.5% bízik a piac pozitív irányú elmozdulásában.
• 60%-a a válaszadóknak gondolja úgy, hogy a verseny fokozódni fog a saját piaci szegmensében.

PMO – előnyök
A feltett kérdés: Egy Projekt menedzsment iroda milyen előnyöket nyújt számodra, miben támogatja munkádat? A megkérdezettek olyan szervezetben projekteken dolgozó kollegák akik nem a PMO szervezetéhez tartoznak. A válaszok alapvetően pozitívak, mindössze 14%-a a válaszadóknak mondta azt, hogy számára semmilyen előnyt nem jelent a PMO. Legfontosabb segítségnek az adminisztrációs támogatást, és a “hogyan is csináljuk, hogy jó legyen”-t jelölték meg a válaszadók.
Arra a kérdésre, hogy a szervezet számára milyen előnyökkel jár egy iroda, a következőket a legjellemzőbbek:
• 46% Egy közös platform a projektek teljesítéséhez és irányításához
• 22% Független – “felülnézet” a projektek és programok tevékenységére
• 19% Konzisztens információ forrás a döntéshozatalhoz

Munkaidő – előírás
Magyarországon van egy olyan nézet, hogy mi ellentétben a nyugati országokkal, nagyon sokat dolgozunk, túlórázunk. Az EU Parlament a brit PM szakmára nézve is kötelezővé tette a 48 órás munkahét bevezetését (munkaidőbe nem számít bele az utazás!). A feltett kérdés arra vonatkozott, hogy a fenti derogáció eltörlése megváltoztatta-e a munkaszokásokat, tekintettel a briteknél is uralkodó nézetre, miszerint a brit PM szakértők többet dolgoznak EU-s társaiknál. A válaszadók szerint ez nem változtatta meg jelentősen a szokásokat, miszerint: 14%-a az alkalmazotti státuszú projekt menedzsereknek több mint 48 órát dolgozik, és 17%-a az összes projekt menedzsernek tesz ugyanígy.

Munkavállaló – vagy szerződött fél?
Minden évben vizsgálja az ArrasPeople a projektmenedzserek “boldogulását” különbséget téve a munkavállaló és a szerződött partner közt. A válság egyértelműen erősebben érintette a szerződött partnereket:
- rugalmasabbak, könnyebben meg lehet szüntetni a munkavégzésre irányuló jogviszonyukat
- a megítélésük (bizalmi index) mindkét típus esetén ugyanakkora
- a díjazás változásában a munkavállalók állnak jobban 2008-ban (49%-a szerződött feleknek nem sikerült díjat emelni, míg ez az arány a munkavállalóknál 27%; pontosan 2x annyi azon szerződött PM-ek száma akiknek 10%-al vagy többel kellett csökkenteni a díjazásukon)

PM Díjazás – 2008-ban Egyesült Királyság
A Projektmenedzserek díjazását sok szempont szerint csoportokra bontva vizsgálják. Szektoronként, szakmai gyakorlat, minősítés, nem, stb., de általánosítva a szerződött PM-ek  40%-a nettó 100.000 – 150.000 Ft-os napidíj sávban van. Alkalmazottaknál ez a sáv a nettó 10.000 – 15.000 Ft-os napidíjat kapja. Ez utóbbi nem tartalmazza a bónuszt – prémiumot, amely átlagosan 8-15%-a a nettó napidíjnak.
Átszámítva megállapítható, hogy egy szerződött PM szakértő havonta 2-3 millió Ft-nak megfelelő fontot tehet zsebre, míg egy alkalmazott alapfizetése nettó 300 – 400 ezer Ft-nak felelhet meg, amelyhez hozzáadódik évente 500 – 600 ezer Ft-nyi prémium.

Leave a Reply